Kínálatunkat folyamatosan bővítjük, ezért kérjük, hogy látogassák oldalunkat rendszeresen.

Gondos Miklós vagyok. Nős, két gyermek édesapja (egy fiú egy lány) egyszeres nagypapa. A feleségemmel harminc éves házasok vagyunk, és szinte a házasságunk kezdete óta vállalkozóként tevékenykedünk.
Az elmúlt évtizedekben a vállalkozások szinte összes formáját működtettük. Jelenleg őstermelők vagyunk, amit én egy főállás mellett végzek. Az elmúlt években és jelenleg is fenyőfa termeléssel és értékesítéssel foglalkozunk az Őrségben és Pest megyében. Megfogott az Őrség csodálatos szépsége, csendje, az emberek nyugalma, és csodás tájai.
2004-ben egy rémálom szerű dolog történt velem, egyik pillanatról a másikra az utcára kerültem, ami igaz csak rövid ideig tartott, de megtapasztaltam milyen a szegények sorsa. Idegen emberek önzetlen segítsége mentett meg a szörnyűségektől. Olyan emberektől kaptam segítséget, akik maguk is segítségre szorultak volna. Azóta teljesen megváltozott az életem, és egy cél vezérel, hogy én is minél több emberen tudjak segíteni. Ennek érdekében, újra vállalkozási formát váltunk és alapítunk egy Kft.-t, ahol az őstermelő barátaink termékeit is tudjuk forgalmazni.
A közös értékesítéssel igen alacsonyan tudjuk tartani árainkat,és folytathatjuk a karitatív tevékenységünket, ami által tavaly mintegy 1000 db fát osztottunk szét a rászorulók között. Évről-évre szeretnénk ezt megismételni és ehhez minél több társat találni, mert sajnos egyre több a rászoruló is. Minket szomorúsággal töltene el az, ha a szeretet ünnepén egyetlen családnak is karácsonyfa nélkül kellene ünnepelni. Idén a magunk erejéből 1200 db lucfenyőt fogunk szétosztani Budapesten.






